Megrendülten búcsúznak: elhunyt Horváth Csaba, a Credobus Mosonmagyaróvár szeretett utánpótlás- és vezetőedzője
A magyar labdarúgás egy olyan alakjától búcsúzik, akinek neve talán nem szerepelt nap mint nap a címlapokon, mégis generációk emlékezetében marad örökre. Egy csendes, szerény, de annál nagyobb hatású szakember távozott közülünk. A Credobus Mosonmagyaróvár közössége hétfőn megrendülten tudatta a hírt: elhunyt Horváth Csaba, az egyesület egykori utánpótlás- és vezetőedzője, aki hosszú éveken át meghatározó pillére volt a klub szakmai és emberi közösségének.
Horváth Csaba neve összeforrt a mosonmagyaróvári labdarúgással. Nem csupán egy edző volt a sok közül, hanem olyan személyiség, aki munkájával, hozzáállásával és emberségével maradandó nyomot hagyott mindazokban, akik valaha együtt dolgoztak vele. A klubnál eltöltött évei során nemcsak csapatokat irányított, hanem sorsokat formált, fiatalokat nevelt, és értékeket közvetített egy olyan világban, ahol ezek sokszor háttérbe szorulnak.
Pályafutása jelentős részét az utánpótlás-nevelésnek szentelte, mert hitt abban, hogy a magyar futball jövője a gyerekekben, a fiatalokban rejlik. Az U19-es csapat élén két bajnoki címet is szerzett, ami önmagában is komoly szakmai elismerés, de számára ezek a sikerek soha nem öncélúak voltak. Sokkal fontosabbnak tartotta azt, hogy a rábízott játékosok fejlődjenek, tanuljanak, és ne csak jobb futballistákká, hanem felelősségteljes, tisztességes emberekké váljanak.
Tanítványai visszaemlékezései szerint Csaba mindig türelmes volt. Nem kiabált feleslegesen, nem alázott meg senkit. Ha hibát látott, azt tanítási lehetőségként kezelte. Tudta, hogy a fiatalok nemcsak a pályán, hanem az életben is útmutatásra szorulnak, és ezt a szerepet természetes alázattal vállalta magára. Sok játékos számára ő volt az első edző, aki igazán hitt bennük, még akkor is, amikor ők maguk bizonytalanok voltak.
Az utánpótlásban elért eredményei után a felnőtt labdarúgásban is bizonyíthatott. Irányította a megyei I. osztályú együttest, majd pályafutása egyik csúcspontjaként az NB II-ben is leült a kispadra. Ebben az időszakban is megmaradt annak az edzőnek, akit mindenki ismert: higgadt, megfontolt, szakmailag felkészült, és mindig a csapat érdekeit szem előtt tartó vezetőnek.
Az NB II-ben eltöltött időszaka különösen nagy kihívást jelentett, hiszen itt már nemcsak fiatal tehetségekkel, hanem tapasztalt játékosokkal, komoly elvárásokkal és folyamatos nyomással kellett dolgoznia. Horváth Csaba azonban ebben a közegben is megőrizte nyugalmát. Nem a hangos szóval, hanem a példamutatással vezetett. Tudása, felkészültsége és következetessége tiszteletet váltott ki játékosaiból és kollégáiból egyaránt.
A Credobus Mosonmagyaróvár közleményében hangsúlyozta: Csaba szakmai alázata, embersége és elhivatottsága örökre része marad a klub történelmének. Ő volt az, aki soha nem magát helyezte előtérbe, hanem mindig a közösséget. Számára a klub nem munkahely volt, hanem második otthon. Ismerte a játékosok nevét, történetét, gondjait, és soha nem feledkezett meg arról sem, hogy egy-egy edzésen vagy mérkőzésen túl is emberi kapcsolatokat ápoljon.
A hír sokakat megrázott. Játékosokat, edzőket, klubvezetőket, szurkolókat egyaránt. A pályák mellett mindig ott volt a nyugodt jelenléte, az öltözőkben az a biztonságot adó hang, amely segített rendet tenni egy-egy vereség után, vagy éppen földön tartani a csapatot egy nagy győzelem után. Hiányát nemcsak a szakmai stáb érzi majd meg, hanem azok a fiatalok is, akiknek ő alapozta meg a sport iránti szeretetét.
Sokan emlékeznek rá úgy, mint arra az edzőre, aki nemcsak győzni tanított, hanem veszíteni is. Aki megtanította, hogy a kudarc nem a vég, hanem egy állomás, amelyből tanulni lehet. Aki azt vallotta, hogy a futball eszköz, amellyel fegyelmet, kitartást és tiszteletet lehet tanítani. Ezek az értékek pedig túlmutatnak a sporton, és elkísérik tanítványait az élet más területein is.
Horváth Csaba személyisége csendes volt, de hatása annál erősebb. Nem kereste a rivaldafényt, nem vágyott elismerésekre. A legnagyobb jutalom számára az volt, ha látta, hogy egy-egy játékos fejlődik, előrébb lép, vagy egyszerűen boldogan lép pályára. Talán ezért is érezte mindenki úgy, hogy mindig lehet rá számítani – tanácsért, bátorításért vagy egyszerűen egy nyugodt beszélgetésért.
A klub őszinte részvétét fejezte ki a családnak, a hozzátartozóknak, barátoknak és mindazoknak, akik ismerték és szerették. Egy edző távozott, de egy édesapa, családtag, barát és mentor is, akinek hiánya pótolhatatlan űrt hagy maga után. A fájdalom most még kimondhatatlan, de az emlékek, a közösen megélt pillanatok és az általa átadott értékek tovább élnek.
Horváth Csaba öröksége nem mérhető statisztikákban vagy trófeák számában. Az ő igazi öröksége azokban az emberekben él tovább, akik tőle tanulták meg, mit jelent csapatban gondolkodni, tisztelni egymást, és hittel dolgozni egy közös célért. A mosonmagyaróvári futballpályákon még sokáig érezni fogják a jelenlétét – minden pontos passzban, minden küzdelmes edzésben, minden fiatalban, aki a labdát választja.
Nyugodj békében, Csaba. 🕊️
Emlékedet megőrizzük, munkádat tovább visszük, és soha nem feledjük, mennyit adtál a közösségnek.
