A magyar könnyűzene egyik ikonikus alakja, Zalatnay Sarolta nemrégiben hosszabb interjút adott a Mandiner című lapnak. A beszélgetés során számos olyan részlet került napvilágra az életéről és jelenlegi helyzetéről, amelyek sokakat meglephetnek. A legendás énekesnő – akit a közönség évtizedek óta egyszerűen csak Cini néven emleget – őszintén beszélt arról, milyen nehézségekkel kell ma szembenéznie, még ennyi sikeres év után is.
A hetvenes évek egyik legnépszerűbb magyar előadója volt, dalai generációkat kötöttek össze, és sokak számára a fiatalság emlékeit idézik. Az évtizedek alatt számtalan koncertet adott, lemezeket készített, televíziós műsorokban szerepelt, és a magyar popkultúra meghatározó alakjává vált. Sokan talán úgy gondolják, hogy egy ilyen hosszú és sikeres pálya után az ember gondtalan nyugdíjas éveket élhet. A valóság azonban – ahogyan ő maga mondja – egészen más.
Az interjúban az énekesnő meglepő őszinteséggel beszélt anyagi helyzetéről. Elárulta, hogy a nyugdíja mindössze hatvanezer forint körül alakul, ami a mai megélhetési költségek mellett rendkívül kevésnek számít. Az összeg hallatán sok rajongója hitetlenkedve reagált, hiszen nehéz elképzelni, hogy egy ilyen ismert művésznek ennyire alacsony nyugdíja legyen.
„Hatvanezer forint a nyugdíjam” – mondta Cini az interjú során, majd gyorsan hozzátette a magyarázatot is. Elmondása szerint ennek az az oka, hogy sok zenésztársához hasonlóan hiába fizették a nyugdíjjárulékokat még a rendszerváltás előtti években, ezeknek a befizetéseknek ma már sok esetben nincs nyoma a rendszerben.
Az 1989 előtti időszak sok művész számára jelent ma is problémát. Akkoriban egészen más szabályok szerint működött a zenei szakma és a társadalombiztosítás rendszere. Sok előadó dolgozott különböző szerződésekkel, fellépésekből és honoráriumokból éltek, miközben a járulékfizetések nyilvántartása nem mindig történt meg pontosan vagy maradt fenn a mai rendszerekben.
„Hiába fizettünk nyugdíj-járulékot 1989-ig, nincs nyoma a rendszerben, így nem is számít bele a nyugdíjunkba” – magyarázta az énekesnő. Ez a helyzet nemcsak őt érinti, hanem sok más zenészt és művészt is, akik ugyanebben az időszakban építették fel pályájukat.
A beszélgetés során szóba került az is, hogy jelenleg milyen bevételi forrásokból él. Az egyik ilyen az előadói jogdíj, amely a dalok rádiós vagy televíziós sugárzása után jár. Ezek a kifizetések azonban általában nem jelentenek nagy összegeket, különösen akkor, ha valaki már nem tartozik a folyamatosan játszott előadók közé.
„Az előadói jogdíjból is jön valamennyi pénz” – mondta –, „de ez messze nem elég a megélhetéshez.”
Az énekesnő ezért ma is aktívan fellép. Koncerteket ad, rendezvényeken szerepel, és továbbra is közönség elé áll, mert – ahogyan ő fogalmaz – ez nemcsak a hivatása, hanem az egyik legfontosabb bevételi forrása is.
„Ha nincs havonta négy fellépésem, akkor nem tudok megélni” – árulta el őszintén.
Ez a mondat sokakat megdöbbentett, hiszen azt mutatja, hogy még egy legendás előadónak is folyamatosan dolgoznia kell ahhoz, hogy biztosítani tudja a mindennapi élet feltételeit.
Az énekesnő azonban nem panaszkodó hangnemben beszélt minderről. Inkább egyfajta realista hozzáállás érződött a szavaiból. Elmondta, hogy ameddig egészsége és ereje engedi, addig továbbra is színpadra áll.
„Amíg bírom kondival, addig csinálom” – mondta határozottan.
A rajongók számára talán az egyik legszimpatikusabb tulajdonsága mindig is az volt, hogy soha nem veszítette el a szenvedélyét a zene iránt. A fellépéseken ma is ugyanazzal az energiával és közvetlenséggel lép a közönség elé, mint pályája kezdetén.
Cini azt is hangsúlyozta, hogy számára a zene mindig élő kapcsolatot jelent a közönséggel. Éppen ezért ragaszkodik ahhoz, hogy fellépésein valódi, élő éneklést halljanak a nézők.
„Továbbra is csak élőben vagyok hajlandó énekelni” – mondta.
Szerinte a playback soha nem adhatja vissza azt az élményt, amit egy igazi koncert jelent. A közönség energiája, a pillanat varázsa, a spontaneitás – ezek azok a dolgok, amelyek miatt számára a színpad ma is különleges hely.
Ugyanakkor az idő múlását ő sem tagadja. Nyíltan beszélt arról is, hogy egyszer eljön majd az a pillanat, amikor már nem lesz képes ugyanazzal az erővel fellépni, mint most.
„De úgy is eljön az a pont, amikor már nem lesz erőm rá” – mondta csendesen.
Ez a gondolat természetesen sok művész életében megjelenik, különösen azoknál, akik egész életüket a színpadon töltötték. Amikor a munka egyben szenvedély is, akkor a visszavonulás kérdése nemcsak anyagi, hanem érzelmi szempontból is nehéz.
Az énekesnő azonban őszintén bevallotta: nem tudja, mi lesz akkor.
„Akkor nem tudom, mi lesz” – mondta.
Szavai mögött nemcsak bizonytalanság, hanem egyfajta emberi őszinteség is érződött. Az élet sokszor kiszámíthatatlan, és még azok számára is tartogat meglepetéseket, akik évtizedeken át reflektorfényben éltek.
A története sokak számára emlékeztető lehet arra, hogy a hírnév és a siker nem mindig jelent hosszú távú anyagi biztonságot. A művészi pálya gyakran tele van hullámvölgyekkel, és sok előadó számára az aktív munka még idős korban is szükségszerű.
Mindeközben rajongói továbbra is kitartanak mellette. A koncertjein gyakran több generáció találkozik: azok, akik a hetvenes években hallgatták a dalait, és azok is, akik már csak később fedezték fel őt.
Sokan úgy gondolják, hogy a magyar könnyűzene történetében betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen. Dalai, fellépései és karizmatikus személyisége hosszú időre beírták nevét a kulturális emlékezetbe.
Talán éppen ezért váltott ki ekkora visszhangot az interjúja is. Az emberek számára meglepő volt hallani, hogy egy ilyen legendás előadó még ma is mennyit dolgozik azért, hogy fenntartsa magát.
Az azonban biztos, hogy ameddig színpadra lép, addig a közönség örömmel fogadja. És talán éppen ez ad neki erőt ahhoz, hogy tovább folytassa.
