Iraola a hazai pályán kétgólos előnyről 3–2-re elveszített találkozó után elmondta, az első félidőben, s különösen az első harminc percben remekül játszottak, de úgy tűnik, egyelőre ennyi ideig képesek fenntartani a kellő színvonalat.
Az első két felkészülési meccsünket megnyertük, de a második kettőn nem voltunk végig elég jók. Cseréltünk, de elfáradtunk, így van még min dolgoznunk
– jelentette ki a nyáron kinevezett spanyol tréner.
A Liverpool a Monaco, illetve korábban a Leeds United ellen is kétgólos előnyről kapott ki, a vasárnapi összecsapáson Szoboszlai Dominik a kezdőcsapatban kapott helyet, Kerkez Milost pedig a második felvonásban becserélték.
Az együttes jövő vasárnap a Newcastle United ellen idegenben mutatkozik be a Premier League-ben, addig még vasárnap a Comóval két felkészülési meccset vív.
(Borítókép: Andoni Iraola, a Liverpool vezetőedzője 2026. augusztus 9-én. Fotó: Chris Brunskill / Fantasista / Getty Images)
