Posted in

„Ideje, hogy 13 év után tiszta vizet öntsünk a pohárba” – Farkasházy Tivadar nyíltan beszélt a háttérről

Egyre többen beszélnek az új Heti Hetesről. Sokan lelkesen, de akadnak bőven, akik visszasírják az eredetit, azt a legendás műsort, amely hosszú éveken át formálta a közvéleményt és szórakoztatta a nagyérdeműt. Farkasházy Tivadar rendszeres főszereplője volt a „fekete leves” elkészítésének, így sokan kíváncsiak, mi a véleménye az újraélesztett műsorról. Nos, a kétszeres Pulitzer-emlékdíjas Teddy sejtelmes – és rá jellemző – választ adott lapunknak.

– Mi a véleménye az új Heti Hetes eddigi két adásáról?

– Egyforma a véleményem, mert egyiket sem láttam.

– Ennyire nem érdekli?

– Van egy barátom köztük, Hajós, nagyszerű partner volt hosszú éveken át, és Majkát is nagyon kedvelem. Szerintem így a legjobb mindhármunknak. Utóbbitól viszont most bocsánatot kérnék.Majka, ha rövid ideig is, de szerepelt a régi Heti Hetesben is

– Majkától? Miért?

– Egyrészt azért, mert most bocsánatkérési hullám van az országban, legalábbis sokaknak kéne, de még gondolkodnak rajta, ezért szeretnék jó példával elöl járni, ugyanis nemrég olvastam a Blikkben, s korábban Majka is többször elmondta, ha jól emlékszem pár éve a Partizánban is, hogy 13 éve azért szállt ki a Heti Hetesből, mert cenzúrázták a kormányt és Orbánt védő mondatait, és rendszeresen kivágták az adásokból, amikor szócsatába kezdett a többiekkel. Ahogy megjelent: „Majka próbálta az ellenvéleményt képviselni – egyedül ment szembe a többiekkel –, de nem hagytak neki sok teret. Kifejezetten élvezte, hogy egyedül ő védi meg a Heti Hetesben Orbán Viktort, szerette a csörtéket a többiekkel, az azonban kevésbé tetszett neki, hogy egyre többször kivágták ezeket a szópárbajokat.” Szóval ideje, hogy fellebbentsük erről a fátylat, ugyanis Majkát tényleg cenzúrázták. Ám korántsem az RTL vezetése, hanem mi, a műsor néhány szereplője.

 

 

 

 

– Viccel?

– Én? Sosem szoktam. Ezért a Klubrádió szombati Tele a Hócipőnk adásában ünnepélyesen bocsánatot kérek tőle, mert tevékeny részese voltam a történteknek, s mivel néhány óra múlva Gálvölgyivel leszek együtt ebben a műsorban, remélem, ő is megteszi. Persze, lehet, hogy János nem fogja beismerni, hogy ő is vastagon benne volt. Pedig az ollót is mindig ő vitte utána haza, hogy ne maradjon utánunk bűnjel a tett színhelyén. Ideje, hogy 13 év után tiszta vizet öntsünk a pohárba, bevalljuk a benne játszott dicstelen szerepünket, s részletesen elmondjuk a történteket, azt a technikát, amivel meggátoltuk, hogy Majka Orbánt dicsérő szavai a műsorban maradhassanak. Bár kicsit félek tőle.

– Miért?

– Mert a műsorba meghívtam harmadiknak az ország legjobb humoristáját is.

– Gálvölgyit?

– Há,t éppen ez az, hogy nem őt, mert kétszer nem tud benne lenni, s nem tudom, János mit szól majd ahhoz a vendéghez, akit egyébként Orbán nevezett ki az ország legjobb humoristájává. Azért remélem, hogy nem folyik majd vér a stúdióban, de ha igen, a Klubrádió YouTube-csatornáján is láthatják majd vörösleni. Magyarán: megteszem, amit a Hócipő nagyszerű karikaturistája, a sajnos korán eltávozott Lehoczki Karcsi kért a Kistehén dobosaként: Cybergyerek, kérjél bocsánatot! Azért majd jelezzék, ha Majka újra elkezdi dicsérni Orbánt, akkor tuti, hogy bekapcsolom!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *