A csütörtöki, nagy port kavaró bejelentés után Pilisszentlélek lakói pénteken személyesen is megerősítették lapunknak az esztergomi polgármesteri hivatal friss felmérésének eredményét, vagyis valóban megosztja a település lakóit, hogy az RTL A mi kis falunk című népszerű sorozatát évek óta náluk forgatják. Ottjártunkkor is éppen legalább egy tucat turista kereste fel az Esztergomhoz tartozó városrész egyik legnagyobb nevezetességét, Teca kocsmáját.
-
Pilisszentlélek lakóit megosztja, hogy A mi kis falunk sorozatot a településen forgatják
-
A turisták rendszeresen felkeresik a sorozat ikonikus helyszíneit, így például Teca kocsmáját
-
A forgatás néha bosszúságot okozott a helyieknek, például parkolási és éjszakai zajproblémák miatt
-
Vannak, akik örülnek a forgatásnak, mert szerepelhettek statisztaként, amiért pénzt is kaptak
Egy huszonéves pár, Fanni és Miklós Monorról érkezett Pilisszentlélekre, azaz „Pajkaszegre”.– Szinte a kezdetek óta nézzük a sorozatot, és mivel most Esztergomban volt dolgunk, kitaláltuk, hogy eljövünk ide is – mesélték a fiatalok a Blikknek. – Nem mindennap ihatunk egy üdítőt egy ilyen ikonikus helyen. A mi kis falunkat pedig azért szeretjük, mert igazán eredeti, jók a karakterek és tényleg vicces.A kellemes, napos időben hamarosan egy nyolcfős baráti társaság futott be a vendéglátóhely udvarára, és miután sikerült hideg sörhöz jutniuk, elkészült a közös kép is a sorozat legendás autója, Gyuri járgánya előtt.
A helyiek azt mondják, most igazán kellemes vendégeket fogtunk ki, nem minden turista viselkedik ennyire kulturáltan, mint akikkel találkoztunk.
– Általában hétvégén vagy az iskolai szünetekben nő meg a forgalom a faluban, és bizony előfordul, hogy az érkezők leparkolnak a házak kapui elé, és ahol nincs kerítés, az udvarra is pofátlanul beparkolnak – árulta el egy nyugdíjas férfi, aki a sorozat forgatásának első éveiben a stábbal sem volt kibékülve.
– Ma már minden oké, de annak idején néhány fiatal színész nem tudott viselkedni, és azt hitték, mindent megtehetnek itt, vidéken. Azóta már rendeztük a nézeteltéréseket –fogalmazott egyértelműen István, miközben egyik cigarettáról a másikra gyújtott.
Mint kiderült, a forgatások másoknak is okoztak nehéz napokat, heteket a településen.
– Nehezen felejtjük el, amikor éjszaka is forgattak a filmesek, kivilágították az egész utcát, és jöttek-mentek az autókkal – árulta el egy középkorú asszony, miközben a kertjében tett-vett. – Én azt mondom, voltak, akik nagyon jól jártak azzal, hogy itt készült a sorozat, de az emberek nagy részének inkább bosszúságot okozott az az időszak, amikor nálunk voltak a művészek és a stábtagok.
– Én viszont úgy gondolom, hogy ez az egész felhajtás inkább a betelepülőknek okoz gondot, nem azoknak, akik hosszú ideje itt élnek. Mi például szívesen szerepeltünk néhány részben statisztaként, és pénzt is kaptunk érte – kontrázott rá az elhangzottakra az egyik szomszéd, a nyugdíjas Marika.
A település elején egyébként egy nagyobb parkolót is kialakítottak az érkező vendégeknek, sokan viszont meg így is a lehető legközelebb állnak meg a helyi kocsmákhoz, néha komoly gondot okozva a helyközi járat sofőrjének is, aki ilyenkor nehezen fordul meg a busszal.
– Azt szoktam mondani a turistáknak, hogy ne ragadjanak le Teca kocsmájánál, hanem menjenek fel a pálos kolostor romjaihoz, az is elég érdekes – mondta búcsúzóul az asszony.
Esztergom polgármestere, Hernádi Ádám bejelentette, hogy – mérlegelve a helyzetet – a tévesek az idén még leforgathatják A mi kis falunk következő évadának részeit, utána viszont menniük kell Pilisszentlélekről. A döntéssel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket a városvezetőnek, de eddig nem kaptunk választ.
A sorozatot gyártó cég is reagált a helyzetre, s a Blikk kérdésére ezt válaszolták:
„A mi kis falunk gyártása évadról évadra zajlik. A megállapodások ennek tükrében az adott évadra szólnak. A polgármesteri hivatallal egyeztettünk, a polgármester úrral történt megállapodás alapján bízunk benne, hogy idén is minden gördülékenyen zajlik, ahogy az elmúlt években is történt”.
