Az olasz gyarmatosítás története viszonylag rövid idő alatt bontakozott ki, a 19. század végétől a második világháborúig (1939–1945). Olaszország egyesülése után a fiatal királyság arra törekedett, hogy európai hatalommá váljon, más gyarmatosító nemzetek példáját követve. Ez a fotógaléria azt a célt szolgálja, hogy felvázolja az olasz gyarmatosítás történetének néhány állomását és főszereplőit. Természetesen a képek gyakran hordoznak ideológiai és politikai üzeneteket, melyek hatását az egyes leírásokban magyarázzák.
Olaszország gyarmati ambícióinak rövid története
A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása a Vörös-tengert stratégiai területté tette, és Olaszország az első magánkezdeményezéssel élt: 1869-ben a misszionárius Giuseppe Sapeto a Rubattino hajótársaság támogatásával megvásárolta az Asszab-öblöt a helyi szultántól, amelyet kereskedelmi és ellátó kikötőként használtak. 1882-ben ez a birtok hivatalosan az olasz államhoz került, ami az olasz gyarmati jelenlét kezdetét jelentette. Három évvel később, 1885-ben Olaszország elfoglalta Massawát is, és megkezdte ellenőrzésének megerősítését a háttérterületeken, megalapítva Eritrea gyarmati területét.
Innen indult az Etiópia felé történő terjeszkedés kísérlete, amely azonban 1896-ban az adwai csatában súlyos vereséggel végződött, amikor egy afrikai hadsereg először tudott visszaverni egy európai gyarmati hatalmat. Ugyanebben az időben Olaszország figyelmét a Szomáli-félsziget más részei felé fordította. Az 1880-as évektől kezdve, a helyi szultánokkal kötött megállapodások révén, területi engedményeket szerzett a szomáliai partvidéken, amelyeket magánkereskedelmi társaságoknak adtak át. Ezek a kísérletek azonban kevés sikert hoztak, és az olasz államot fokozatosan arra kényszerítették, hogy közvetlenebb irányítást gyakoroljon. Csak 1905-ben, a társaságok igazgatásának kudarca után, vette át hivatalosan az olasz kormány a terület irányítását, amely 1912-re gyakorlatilag gyarmattá vált.
